Automobil-EgerÚjdonságok
A(z) Automobil-Eger összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
ID.3
A Volkswagen ID.3 bekerült az Év Autója 2021 díjra jelöltek közéBudapest – Az Év Autója döntőjébe került a Volkswagen stílusteremtő, korszakalkotó és környezetbarát kompakt autója, a hazai villanyautó-piacon is egyre népszerűbb ID.3.
A kompakt elektromos autó sikeres történetének újabb állomása, hogy január elején beválasztották az Év Autója (Car of the Year) díj idei döntősei közé. Ha nyer az ID.3, olyan ikonikus modellekkel kerül egy polcra, mint a Passat, amely 2015-ben nyert, a Golf, amely 1992-ben és 2013-ban diadalmaskodott, vagy a Polo, amely 2010-ben lett az év legjobbja.
A hét versenyben maradt modell 23 európai ország 60 szavazásra jogosult autós újságírójából álló, nemzetközi szakértői zsűri döntésére vár. Két voks Magyarországról érkezik majd, a világ egyik legfontosabb autós díjának a zsűrijében szavaz Gajdán Miklós (Totalcar) és Csikós Zsolt (Speedzone). Mindkét magyar zsűritag benevezte a hetes döntőbe a Volkswagen ID.3-at.
A díjat 1964 óta évente ítélik oda, a 2021-es Év Autóját március elsején hirdetik ki. A kiírásban minden olyan új gépkocsimodell részt vehetett, amelyet a szavazást megelőző tizenkét hónap során legalább öt európai piacon kínáltak. Ebből a mezőnyből neveztek meg a zsűri tagjai előbb 29, majd 7 modellt.
A megjelenése óta eltelt szűk másfél évben díjak garmadát zsebelte be a jövőbemutató villanyautó, legutóbb az Év Autója lett Dániában és Németországban, valamint elnyerte a brit sajtó legrangosabb díjait is (Carbuyer, What Car?, Top Gear). A Volkswagen ID.3 itthon is esélyes egy fontos díjra, a modellt a hazai vezérképviselet az Év Zöldautója 2021 díjra jelölte az elektromos autók kategóriában. Döntés és eredményhirdetés ebben az esetben is márciusban várható.
Volkswagen ID.3
Hatalmas lendülettel érkezett meg a magyar autópiacra a Volkswagen ID.3, amely immár nemcsak Európa, hanem Magyarország egyik kedvenc villanyautója. Az Euro NCAP töréstesztjén ötcsillagosra vizsgázott villanyautó jelenleg nettó 58 kilowattóra kapacitású akkumulátorral és 420 kilométeres WLTP-szerint mért hatótávval kapható. A 204 lóerős villanymotorral szerelt kompakt autó álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 7,3 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége 160 kilométer/óra, WLTP-szabvány szerinti átlagfogyasztása 15,5 kWh/100 kilométer.
Az új modell a jelenleg elérhető közepes akkupakk mellett hamarosan egy kisebb és egy nagyobb verzióval is elérhető lesz. Az akkumulátortól függően 330, 420 vagy 550 kilométeres hatótávval (WLTP) rendelkező elektromos Volkswagen ID.3 2019-ben debütált a nagyközönség előtt a frankfurti autókiállításon. A kompakt méretű ID.3 hossza 4261, szélessége 1809, magassága 1552, tengelytávja 2765 milliméter, üres tömege 18 mázsa, csomagtartója 385 literes. Egyenáramon alaphelyzetben az autót 50 kW-tal lehet tölteni, de a nagyobb kapacitású akkumulátorok 100, illetve 125 kW-tal is tölthetők.
A Volkswagen márkáról:
A Volkswagen Személyautók a világ több mint 150 piacán van jelen és 14 ország több mint 50 termelési helyszínén gyártja járműveit. A Volkswagen 2018-ban 6,24 millió gépkocsit készített, termékei között olyan „bestsellerek” is szerepelnek, mint a Golf, a Tiguan, a Jetta és a Passat. A Volkswagen jelenleg világszerte 195,878, több mint 10,000 tagú kereskedelmi hálózata pedig 86 ezer munkatársat foglalkoztat. A Volkswagen következetesen kívánja előmozdítani az autógyártás fejlődését. Az elektromos mobilitás, az okos mobilitás (Smart Mobility) és a márka digitális átalakulása egyaránt a jövő stratégiai fontosságú, alapvető témakörei közé tartozik.
Fedezzen fel további híreket
GINOP_Plusz-1.2.3-21-2022-01160
Elektromos autószervizeléshez és javításhoz kapcsolódó garázsipari eszközök beszerzésének támotatása az Automobil Eger 97 Kft-nél
Golf GTI EDITION 50 – A Volkswagen bemutatja a legerősebb sorozatgyártású GTI-t
Ez még csak a kezdet: A Volkswagen bemutatja az új Golf GTI EDITION 501-t a nürburgringeni 24 órás versenyen. 2026-ban ünnepli a Golf GTI2 az 50. évfordulóját, és a márka ezzel a kiemelkedő egyedi modellel emlékezik meg erről a különleges eseményről. A 239 kW (325 lóerő) teljesítménnyel a Golf GTI EDITION 50 a valaha volt legerősebb sorozatgyártású Golf GTI-ként vonul be a történelembe. Az egyedülálló exkluzív modell gyártása várhatóan 2025 végén kezdődik Wolfsburgban, hogy a Golf GTI EDITION 50 az évforduló évének kezdetére, 2026 első negyedévétől már elérhető legyen az ügyfelek számára.
Hatékonyabban, dinamikusabban, kompromisszumok nélküli biztonságban a Volkswagen Haszonjárművek elektromos modelljei
a Volkswagen Haszonjárművek új szintre emelte az e-Transporter és e-Caravelle hatékonyságát